... bevillan egy kép a múltból..... mikor Édesapám betett a kiságyba és ez nekem nagyon nem tetszett.... hihetetlen, de ez a kép megvan, megjelenik időnként, a hely a szobában, a kiságy rácsai és hogy én egy bezárt területen ordítok, mert nem vagyok azon kívül.... ez a kép elevenen megvan az emlékezetemben....... és most Én is ezt teszem nap mint nap Ákossal, beteszem az ágyba és nagyon keserves arcvonással, összehúzott szemöldökkel sírva tiltakozik, hogy nem szeretne részt venni a bezárt világban...... ilyenkor teljesen megértem.... nem vigasz a melegség, a puhaság...... ilyen egyszerűen átívelődik három évtizednyi emlék egy töredék másodpercben, magam látom benne, Édesapám fiatal arcát képzelem magam elé fényképekről, az akkori szoba hangulatát...... hogy milyen rossz a rácsokon belül lenni és onnan nézni ki a kisszobányi nagyvilágba......
Néha szeretnék beférkőzni Ákos ágyába, hogy még elevenebben égessem emlékeim a szívembe, lelkembe..... bár nem tehetem, mert egyszerűen nem férnék el és a szoba hangulata, képvilága is más mint amilyen él bennem......
Ákos...... tudom, majd eljön az idő, hogy ugyanez gondolataiddal játszadozol egy délelőtt, mosolyogva gondolsz a múltra és Én is, Anya is benne leszünk ugyanúgy, ahogy most nekem Édesapám..... majd délután összefutunk és beszélgetünk mindenről...... mindenről....
